Visszakerült a turulmadár a nagyváradi városháza épületére

Visszakerült a turulmadár a nagyváradi városháza épületére

Ma délelőtt a tősgyökeres nagyváradiak régi álma vált valóra azzal, hogy a felújítás alatt álló nagyváradi városháza főhomlokzatára felkerült az 1944-es ostromban nyomtalanul eltűnt turulmadár másolata. A magyarság mitikus madara Zatykó Gyula, a Néppárt polgármesteri tanácsadója kezdeményezésére kerülhetett vissza eredeti helyére, kihelyezése az eredeti felújítási tervekben nem szerepelt.

 Az 1904-ben átadott impozáns épület főhomlokzatát négy évtizedig uralta a kiterjesztett szárnyú turul, a jelkép még az első román impérium alatt is bántatlanul helyén maradhatott. A második bécsi döntést követő, alig négy évig tartó „kis magyar világ” a nagyváradiak számára a második világégéssel ért véget, amikor is 1944 szeptemberében a város falai alá ért a Vörös Hadsereg és az időközben köpönyeget váltó királyi Románia hadserege. Bihar vármegye székhelye hetekig elhúzódó ostromot állt ki a támadó szovjet-román csapatok részéről. A támadók végül október 12-én célt értek, elfoglalták Nagyváradot, a magyar és német csapatok visszavonultak. Ezen a napon a szovjet gránátok eltalálták a városháza épületét, mely súlyos károkat szenvedett, többek között leégett az egész tetőszerkezet.  A turul szobor ekkor veszett szem elől, nem tudni, hogy a tűzben semmisült-e meg, vagy a berendezkedő román kommunista uralom szemét szúrta az általuk „fasisztának”minősített ősi magyar jelkép. A városháza főhomlokzatán a turul helyét évtizedekig egy vörös csillag foglalta el, a rendszerváltás után azt ugyan a többi hasonló jelképpel együtt leszerelték, de semmi nem került a helyére.

A nagyváradi polgármesteri hivatalnak is helyet adó épület felújításának szándékát még tavaly júniusban jelentették be. Paffka Ernő építész akkor a felújítási terveket ismertetve elmondta: az épület homlokzata mellett a tetőzet is megújul, a díszterem pedig visszakapja régi arculatát: a városi közgyűlés tagjainak ülőhelyeit az eredeti tervek szerint amfiteátrumszerűen, félköríves formában építik vissza. A turul ekkor nem került szóba, és az oradea.ro weboldalon, valamint a polgármesteri hivatal közösségi oldalán közzétett látványterveken sem szerepelt.

Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó ma saját közösségi felületén tudatta, hogy a turul visszakerülése az ő kezdeményezésének köszönhető, és eddig azért nem számolt be róla, hogy a magyarság szent jelképe ne legyen pártpolitikai csatározások áldozata a választási kampányban. „Több mint egy évvel ezelőtt szembesültem azzal a ténnyel, hogy a városháza felújítási tervéből kimaradt a turul visszahelyezése. Egy hosszabb beszélgetés alkalmával jeleztem ezt az akkori polgármesternek, aki végül is hallgatott az érveimre és intézkedett, hogy kerüljön bele a felújítási tervbe a turul visszahelyezése is az őt megillető helyre. A helyhatósági választások előtt tudatosan nem vertük nagy dobra, hogy a szobor ne legyen a politikai csatározások áldozata. Ma végre eljött a szobor kihelyezésének a napja, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehettem ennek a történetnek. Nem utolsó sorban pedig köszönet illeti azokat a városházán dolgozó személyeket is, akik segítettek ebben a munkában” – írja a polgármesteri tanácsadó a FB-oldalán.

A szobor Alexandru Ciobotariu Iovan és Radu Ciobanu szobrászművészek  munkája.

K. Sz. I.

(Főoldal: Ovi D. Pop fotója)

Facebook
Érintő hírportál