A magyar nyelvű gazdasági képzést ünnepelték a PKE-n

Könyvbemutatóval, visszaemlékező beszélgetéssel, előadásokkal ünnepelték október 7-én Nagyváradon, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem révén immár 25 éve létezik magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában. A rendezvény ünnepi megnyitóval kezdődött a PKE új épületében, a megjelenteket Pálfi József rektor, ifj. Szilágyi Ferenc, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja, Veres Edit, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Tanszék vezetője köszöntötte, a Magyar Nemzeti Bank vezetősége levélben gratulált és kívánt további eredményes munkálkodást oktatóknak és hallgatóknak egyaránt.

A kezdetekre való visszaemlékezések rendjén Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány alelnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, a felkért hozzászólók Zakota Zoltán és Szabó Árpád oktatók voltak. Az ünnepi főelőadást, valamint könyvbemutatót Kocsis Károly akadémikus (MTA, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága) tartott. Az általa prezentált és ajánlott opus a Magyarország nemzeti atlasza című, új kiadású monumentális sorozat Társadalom című kötete volt, amely a teljes Kárpát-medencei társadalom jelen állapotát mutatja be Trianon óta példátlan mélységben.

A délutáni konferencián a következő előadások hangzottak el: Benedek Johanna: A digitalizáció szerepének modellezése az egészséges táplálkozás és a fenntartható élelmiszertermelés összehangolásában; Czuczor Krisztina: Bihar megyei határon átnyúló turizmusfejlesztési tevékenységek az Interreg IV és V keretében; Gulyás Gréta: A wellnessturizmus vizsgálata Erdély területén; Hámos Dalma: A zöld ellátási lánc a globális autóiparban, kelet-közép-európai fejlődési tendenciák; Ieremiás Éva: A román és a magyar mezőgazdasági vállalatok hatékonyságának összehasonlító elemzése, a hatékonyságot befolyásoló tényezők feltárása; Kovács Tünde: A keresletelv-vezérelt, platformalapon működő vállalkozások osztályozása; Elekes Tibor: A kulturális turizmus értékei Erdélyben; Lipták Katalin: A home office megítélése a koronavírus járvány alatt; Tarnóczi: Román–magyar határmenti megyék pénzügyi teljesítményének összehasonlító elemzése; Králik Lóránd: Pénzügyi autonómia. Adóteher Erdély városaiban; Kulcsár Edina: Fenntarthatósági szempontok gazdasági hatásai vállalatok körében; Szász Erzsébet, Debrenti Edit: Mit tanult régen egy kereskedő?; ifj. Szilágyi Ferenc: A partiumi megyék gazdaságának területi mintázatai; Vígh Enikő: EFFECT – Környezeti közjavak a beruházási szerződésekben; Czuczor Krisztina: Szálláshely szolgáltatók és vendéglátó egységek területi megoszlásának sajátosságai Bihar megyében.

A jubileumi konferenciát megtisztelte jelenlétével az egyetemalapító püspök, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke. Az előadóknak és a hallgatóságnak Szász Erzsébet dékánhelyettes köszönte meg a részvételt, miképpen a támogatást is a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnak.

 

Facebook
Érintő hírportál