Cserkészek táboroztak az Aranyos völgyében

Immár negyedik alkalommal szervezett cserkésztábort a köröstárkányi Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkészegyesület augusztus 29–szeptember 2. között a Belényesi medencében a szórványban elő gyerekek számára.

A táborhely kiválasztása ezúttal is a Vértop-hágó környékére esett. Az itt áthaladó jelzett útvonalak az év minden szakában vonzzák nem csak a cserkészeket, de a turistákat is. A rossz időjárás ellenére is sikerült meglátogatni az Aranyosfői (Scărișoara) jégbarlangot és a rozsdaszakadékot.

A Nagy- Bihar megmászása ezúttal is elmaradt a zord időjárás miatt. Minden reggel imával és tornával indult a nap. Mivel ez az év az őrsvezetők éve volt, a gyerekek 4 őrsre voltak osztva, mindegyik őrssel egy őrsvezető foglalkozott. A táborban Isten és hazaszeretetre, a természet és embertársaink megbecsülésére tanítottuk a gyerekeket. Volt idő dézsában való fürdésre, társasjátékokra, népdaléneklésre. Jó cserkészekhez illően a gyerekek saját maguk készítették a napi elemózsiát, természetesen az őrsvezetők felügyelete mellett. A táborban köröstárkányi, kisnyégerfalvi, belényesújlaki, várasfenesi gyerekek vettek részt. Köszönet illeti munkájukért Egyed Csaba cserkészparancsnokot, Antal Kristóf, Szatmári Evelint, Luncan Krisztina és Lőrincz Egon őrsvezetőket. A táborozást, ahogyan az eddigi alkalmakat is, most is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta anyagilag.

Facebook
Érintő hírportál