A Szent László Napok képviselője is részt vett a Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén

Tisztújító közgyűlést tartott szeptember 7-én, kedden Százhalombattán a Magyar Fesztivál Szövetség. Az eseményen jelen volt a nagyváradi Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület képviseletében Habinyák István.

Miután a szövetség elnöki tisztségét közel két évtizede betöltő Márta István nem indult újabb hároméves mandátumért, a közgyűlés titkos szavazással Borsa Katát választotta meg elnöknek. Két alelnök is segíti a következő három évben az elnök munkáját Horváth László és Szigetvári József személyében.

Márta Istvánt a Magyar Fesztivál Szövetség tiszteletbeli elnökének választották.

„Egy közel húsz éves múltra visszatekintő, több mint 200 tagot számláló szakmai szervezet vezetőjének lenni, különösen Márta István utódaként, több szempontból nagy kihívás. A Magyar Fesztivál Szövetség, a Kárpát-medence legjelentősebb és legsokoldalúbb, fesztiválszervezőket tömörítő közössége. A szavazást megelőző beszédemben is hangsúlyoztam, a legfontosabbnak azt tartom, hogy egy ilyen civil szakmai szövetség vezetője olyan ember legyen, akiben a tagság őszintén bízik, és aki megítélésük szerint a tapasztalataival, kapcsolataival és főleg a munkájával a közösség javát tudja majd szolgálni. A jelenlévőktől azt kértem, hogy szakmai alapon döntsenek, ezért is különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem választottak” – idézi új elnök a nyilatkozatát a fesztiválszövetség honlapja.

Az eseményen elismeréseket is kiosztottak. Fesztiválhelytállás2020 elismerésben részesült mások mellett a Debreceni Virágkarnevál is, amellyel évek óta partneri kapcsolatot ápol a Szent László Egyesület, és amelynek virágkocsijait minden évben láthatjuk a Körös-parti városban is.

A nagyváradi kulturális fesztivál szervezői ezúton is gratulálnak és jó munkát kívánnak az új elnökségnek és minden díjazottnak!

A Szent László Egyesület sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál