Súlyos buszbaleset történt Érmihályfalva közelében

Az E-671-es számú nemzetközi főút Érmihályfalva és Érkörtvélyes közötti szakaszán, egy 21 utast szállító autóbusz az útszéli árokba borult csütörtök délben.

A mentéshez két SMURD-os helikopter is a helyszínre érkezett, továbbá kilenc mentőautó, két tűzoltóautó, két kiszabadító csapat, és egy, több sérültet szállító jármű. Az autóbusz 21 utasa közül nyolcnak volt szüksége orvosi ellátásra már a helyszínen, az elsősegélynyújtás után kórházba szállították őket.

Alina Fărcuţa, a Bihar megyei rendőrség szóvivője elmondta, a busz Szatmárnémeti és Nagyvárad között közlekedett, egy 52 éves piskolti férfi vezette. „Érmihályfalva és Érkörtvélyes között a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, átsodródott a szemközti sávba, és a baloldali árokban állt meg” – részletezte a történteket a rendőrségi szóvivő az Ebihoreanul.ro hírportálnak.

Az ügyben illetékes margittai közlekedési rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indított bűnvádi eljárást, és folytatja a baleset pontos okainak és körülményeinek a kivizsgálását.

Facebook
Érintő hírportál