Bemutatta nagyváradi választási programját az Erdélyi Magyar Szövetség

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke, nagyváradi polgármesterjelölti minőségében mutatta be az EMSZ helyi választási programját, melyben a hangsúlyt a magyar megmaradásra helyezték. A program bemutatásában rész vett Zatykó Gyula, nagyváradi polgármesteri tanácsadó is.

„Az a célunk, hogy a választók támogatását olyan megvalósításokra tudjuk váltani, amelyek hozzájárulnak a váradi magyarság megmaradásához és fejlődéséhez. Ha egy mondatban szeretném összefoglalni a programunkat, a mi célunk az, hogy megmaradjon Nagyvárad magyarsága, hiszen látjuk a rossz demográfiai adatokat, és az elmúlt három és fél évtized visszaszoruló tendenciáját közösségünk tekintetében. Meggyőződésünk: ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, új utat kell találni, vissza kell szerezni a magyar közösség helyét a város közigazgatásában, ez azt jelenti, hogy újra magyar alpolgármesternek is kell lennie a város vezetésében, aki részt vesz a döntéshozatalban” – fogalmazott a programot ismertetve Csomortányi István.

 Elhangzott: a magyar megmaradás programja azt szolgálja, hogy tisztességes megélhetést biztosítson, hiszen tapasztalati tény, hogy az ipari parkok építése, bővítése a bérek emelkedéséhez vezet. A párt programja szerint a magyar nyelvű oktatásban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szakoktatásra, illetve a jól fizető szakmák oktatására, hiszen anyanyelven a tudást sokkal könnyebb elsajátítani, és számos olyan hivatás van, amely hiányszakma, és az adott területen kiemelt bérezést biztosít. Cél továbbá a duális képzés erősítése, hiszen ezen a téren alig történt valami a nyilatkozatok szintjén túl.

 Az ipari parkok témájához hozzászólva Zatykó Gyula megjegyezte: Debrecennel összehasonlítva, ahol 1664 hektár összterületen vannak ipari parkok, Nagyváradon mindössze 300 hektárt foglalnak el ilyen létesítmények, ami elgondolkoztató adat. „Nagyvárad idei költségvetése 35 millió lejt irányoz elő területvásárlásra, de ez nem elegendő. Ha ipari parkokat akarunk létrehozni, időben meg kell vásárolni azokat a mezőgazdasági területeket, ahol ezek létrejöhetnek. Ipari parkok nélkül nem lesznek nagyobb fizetések” – jelentette ki Zatykó. A Debrecennel fenntartott kapcsolatokról szólva hozzátette, közös, akár európai léptékű sportesemények szervezésében kell gondolkodni, hiszen mindkét város rendelkezik már olyan infrastruktúrával, amely ezt lehetővé teszi. A kultúra területén pedig üdvös volna, ha azok az elismert művészek, világsztárok, akik Debrecenben fellépnek, utána eljönnének Nagyváradra is.

Az EMSZ kiemelt figyelmet fordítana a városnegyedekre. „Célunk az, hogy a város vezetése, miután a nagyobb infrastrukturális beruházások egy jó részét megvalósította, figyeljen oda azoknak az utcáknak a fejlesztésére is, amelyek évtizedek óta el vannak hanyagolva, például Biharpüspökiben, Várad-Hegyalján és Várad-Velencén. Elfogadhatatlan, hogy 2024-ben még vannak olyan utcák városunkban, ahol nincsen vezetékes víz, csatornahálózat, illetve szilárd útburkolat” – húzta alá Csomortányi István.

 Az EMSZ nagyváradi polgármesterjelöltje kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a város történelmi hangulatához hozzátartozik a zöldövezetek karbantartása és területük növelése, az ezért a területért felelős önkormányzati osztály bővítése, és költségvetésének megemelése. Mint fogalmazott, fontos, hogy minél több virágos és fás felülete legyen a városnak. A környezeti témánál maradva kijelentette, az EMSZ programja hadat üzen az illegális hulladéklerakóknak, hiszen a város külső területein sajnos tucatjával találhatóak ilyenek, melyekkel kapcsolatban a hatóságok eleddig tehetetlennek mutatkoztak. A program bemutatása érintette a műemlékvédelem és az épített környezet témáját is. Erre rátérve Csomortányi István elmondta, annak ellenére is sok a teendő ezen a téren, hogy Nagyvárad legalább egy évtizeddel előtte jár a térség nagyobb városainak. Számos lakossági panasz van amiatt, hogy olyan épületekre adna ki építési engedélyt, melyek nem illeszkednek környezetükbe sem magasságukat, sem esztétikai értéküket tekintve, legyen szó a belvárosról vagy a földszintes, kertvárosi részeiről a városnak.

A kultúra területére rátérve elhangzott: „Célunk az, hogy a város nagyobb összegeket fordítson kulturális célokra, ezen belül magyar kulturális rendezvényekre, illetve, hogy ezeket a rendezvényeket, könnyűzenei programokat eljuttassuk a város különböző kerületeibe, a jól működő lakónegyedi termelői vásárok analógiáját szem előtt tartva” – mondta Csomortányi.

Nyelvhasználati kérdésekről szólva Csomortányi kiemelte: az EMSZ fontosnak tartja a magyar közösség ezen jogainak bővítését, illetve további gyakorlatba ültetését. „Nem mondunk le az önkormányzati nyelvhasználati körülmények javításáról, illetve arról, hogy több magyar hivatalos felirat kerüljön ki a közterekre” – szögezte le.

A sajtótájékoztató végén elhangzott: a párt régi célja, hogy az önkormányzat Biharpüspökiben kihelyezett ügyfelfogadó irodát működtessen, hogy az ottani lakosoknak ne kelljen 6-7 kilométer utazniuk a városközpontig, ha ügyeiket szeretnék intézni. Ebben az irodában az önkormányzat alárendeltségében működő önálló ügyvitelű szolgáltató cégek ügyfélfogadó részlegei is helyet kapnának, így könnyítve meg a negyed lakóinak életét. Szintén kiemelt cél, hogy a sportolni vágyók lehetőségeit javítsák. Ezt lakónegyedi sportpályák létrehozásával oldanák meg, illetve a hamarosan lebontásra kerülő stadion helyén a parkosítással párhuzamosan fedett uszodát képzel el az EMSZ programja, mely a váradiak által Szilvás néven ismert közkedvelt Körös-parti szabadstrand helyzetét is rendezné, amire egyébként éppen az EMSZ által kezdeményezett győztes részvételi költségvetési projekt is létezik, ezt kell végrehajtani.

Az Erdélyi Magyar Szövetség partiumi sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál