Csak az együttműködés teheti erősebbé közösségeinket

A június 4-i nemzeti összetartozás napját megelőzően a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben, valamint a Baranya vármegyei város Vasas elnevezésű városrészében tartottak megemlékezéseket. Ez utóbbi helyszínen – dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és miniszteri biztos mellett – felszólalt Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke is.

„A nemzeti összetartozás napja a Kárpát-medence és a világ magyarságának egységét szimbolizálja, s mindannyiunk számára jelzi, hogy bárhol is éljünk, felelősek vagyunk egymásért, valamint számíthatunk egymásra. A bő száz évvel ezelőtti események ugyanakkor fontos tanulsággal is szolgálnak. Óvatosságra intenek, hogy soha többé ne kerülhessünk olyan állapotba, hogy közösségeink képtelenek legyenek az önvédelemre. Csak az erős magyar közösségek képesek élhető jövőt biztosítani, s Közép-Európa is csak akkor lehet életerős, ha az itt élő nemzetek nem egymás kárára, hanem egymással együttműködve dolgoznak. Ez a tartós gyarapodás záloga” – hangsúlyozta beszédében Csomortányi István.
A megemlékezéseket követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait a nemzet összetartozását szimbolizáló emlékműveknél.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál