Ismét építenék a bihari autópálya szakaszt – legalább is papíron

Június 12-ig lehet benyújtani a pályázatokat a Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti autópálya-szakasz építésére. Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) újraindította a versenytárgyalást az erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26,35 kilométeres szakaszának megépítésére – számol be az economedia.ro.

A versenytárgyalást március közepén függesztették fel, a pályázó vállalkozások által kért több pontosítás miatt. Az ajánlatok benyújtásának új határideje június 12., 15 óra – derül ki a CNAIR által az elektromos közbeszerzési rendszerben (SICAP) közzétett adatokból. A pályaszakasz építésének viszontagságos története van. A munkálatokat 2013-ban hagyták félbe, miután az amerikai Bechtel céggel kötött szerződést felbontották.

Ezt követően a CNAIR 2015-ben egy spanyol konzorciumnak ítélte oda a munkálatokat, de a vállalkozás semmit nem csinált, így azt a szerződést 2016-ban felbontották. Új pályázatot írtak ki 2023 januárjában. Cristian Pistol, a CNAIR igazgatója akkor bejelentette, hogy a beruházás három viadukt, nyolc felüljáró és nyolc híd építését foglalja magában. A beruházást több mint egymilliárd lejre becsülik. A pályázatot megnyerő vállalkozónak hat hónap áll majd rendelkezésére a tervezésre és 18 hónap a kivitelezésre.

Facebook
Érintő hírportál