Együtt a magyarokért – Nagyvárad az otthonunk!

Együtt a magyarokért – Nagyvárad az otthonunk!

A szeptember 27-én esedékes önkormányzati választás eredménye hosszú időre meghatározza majd Nagyvárad magyar közösségének mindennapjait. Ezen a választáson történelmi esély nyílik arra, hogy városunk többre érdemes magyar közössége ismét saját kezébe vegye a sorsát, és egy arra hivatott vezetőbe helyezve bizalmát, visszaszerezze az önhibáján kívül, mások által elveszített alpolgármesteri pozícióját. Erre most a megfelelő jelölt is megvan Zatykó Gyula személyében, aki az elmúlt három évben bebizonyította, hogy kitartó munkával (polgármesteri tanácsadóként is) sok, közösségünk számára fontos eredményt tud elérni, ha megfelelő szakértői háttér és közösségi támogatás áll mögötte. Fontos látni, hogy most a Néppártnak van esélye az alpolgármesteri hely visszaszerzésére, hiszen a város jelenlegi és minden valószínűség szerint jövőbeli vezetése egyedül a Néppártot tekinti tárgyalóképes partnernek a város magyarságát érintő ügyekben. A Néppárt olyan polgármesterjelölttel és önkormányzati képviselőjelölti listával áll a város magyarsága elé, akit és amelyet minden váradi polgár jó szívvel magáénak érezhet és támogathat. Minden korosztály és az élet valamennyi területét lefedő szakértelem képviselteti magát ezen a listán, biztosítva, hogy a következő négy évben olyanok képviseljék a váradi magyarokat, akik a városért nem csak szívvel és lélekkel, de ésszel és szakértelemmel is dolgoznak majd. Az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy a listán szereplők mögött százas nagyságrendű, a háttérben tevékenykedő szakértői gárda áll, akik tudásuk legjavát jelöltjeink támogatására, a váradi magyarság számára fontos ügyek megoldására fordítják most és a választásokat követően is.

Az elmúlt napokban az Erdélyi Magyar Néppárt leadta a szeptemberben esedékes önkormányzati választások induló nagyváradi képviselőjelöltjeinek listáját. A munkára készen állva kérjük a váradi magyarok bizalmát, mert dolgozni akarunk mottónk szellemében: „Együtt a magyarokért – Nagyvárad az otthonunk!”

A Néppárt listavezetője és polgármesterjelöltje Zatykó Gyula mérnök, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. 1960-ban született, a megyeszékhelyen harmadik generációs váradi családban. Nős, két lánygyermek édesapja. 1980-ban érettségizett a mai Ady Endre Elméleti Líceum matematika-fizika szakán. 1980–1986 között a Temesvári Műszaki Egyetem hidraulikus gépek, gépészmérnöki szakán államvizsgázott, majd 1996–1997 között az angliai székhelyű The Open University – Milton Keynes intézet „the effective manager” vezetői bizonylatát is megszerezte. Számos cégben dolgozott szakmájában. 1986-1987 között tervező mérnök az IUPS-nél, Botoșani-ban, 1987-1990 között beruházási vezető az AEICIP-nél, Székelyhídon. Később a magánszférában folytatta, így 1990-2000 között a nagyváradi Integral Kft., majd 2000 és 2007 között az Integral Trade Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója. Műszaki tanácsadóként 2007-2010 között a Pulbertek Kft., 2010-től a Neokem Kft. munkáját segíti.

Politikai tevékenysége a kezdetektől az erdélyi magyar nemzeti oldalhoz köti. 2004-2008 között a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Bihar megyei elnökségi tagja volt, 2008-2009 között a Magyar Polgári Párt (MPP) nagyváradi szervezetének elnöke. 2008 és 2011 között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja. 2007-ben Tőkés László egyéni EU-parlamenti képviselőjelölt „Unió, Erdéllyel!” kampánystábjának tagja, s 2009-ben ismételten ebben a szerepkörben segíti Tőkés László európai parlamenti választási kampányát. 2011-ben a Néppárt alapítótagjaként a párt megbízott elnökhelyettese, Bihar megyei elnöke. 2012-ben a Néppárt I. Országos Küldöttgyűlése a párt alelnökévé választotta, ezt a tisztséget azóta is folyamatosan betölti. 2017 novemberétől a Néppárt partiumi ügyekért felelős alelnökeként, nagyváradi polgármesteri tanácsadóként dolgozik.

Aktív szerepet vállalt nemzetpolitikai ügyekben és a civil szférában is. 2011-től a honosítási irodák régióigazgatójaként tizenhárom partiumi irodát hozott létre, melyek az évek során több mint 100 000 ember magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyeit adminisztrálták. A Szent László Napok ötletgazdája és főszervezője, csapatával 2013 óta az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, tömegeket megmozgató fesztivál igazi motorja.

2. helyezett

Habinyák István, logisztikai menedzser, közgazdász, a Néppárt Bihar megyei elnöke: „Az iskolák és a kulturális intézmények működésének egészségtelen átpolitizálását meg kell szűntetni, ezt a feladatot a minőségi oktatás és a művelődési élet érdekében el kell végezni.”

3. helyezett

Moldován Gellért Lajos, pedagógus: „Az oktatás színvonalának huszonegyedik századivá emelése, és diákközpontúvá tétele a legfontosabb számomra.”

4. helyezett

Imre Zoltán János, kulturális antropológus: „Emeljük Váradot Európa kulturális fővárosai közé, emeljünk a kulturális színvonalon.”

5. helyezett

Nagy Zoltán, pedagógus: „Tanárként negyven éve szolgálom a bihari magyar diákságot, tanácsosként az összes bihari magyar embert is akarom szolgálni.”

6. helyezett

Gyurcsik Magda, nyugdíjas: „Egy nyugodtabb, élhetőbb Biharpüspökiért szeretnék dolgozni.”

7. helyezett

Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke: „Erősíteni szeretném a civil elkötelezettséget, a váradi lokálpatrióta szellemiséget.”

8. helyezett

Kaba Franciska, vállalkozó: „Az egészség mindenki számára a legfontosabb, ezért a sportolási lehetőségek bővítéséért szeretnék dolgozni.”

9. helyezett

Farkas László, nyugdíjas, amatőr helytörténész: „Egy széles hatáskörrel rendelkező műemlékvédelmi szervezet létrehozásában és munkájában szeretnék segíteni.”

10. helyezett

Holló-Csejtei Kinga, egyetemi tanár, képzőművész: „A kultúra ápolásával megőrizhetjük a múlt ajándékát, megteremtve a jövő csodáit.

11. helyezett

Opre Csaba, labdarúgóedző, közgazdász, vállalkozó: „Erősödjünk a sportban és a gazdaságban is.”

12. helyezett

Sztuflák Gyula Ede, fogorvos, civil aktivista: „A Szent László szobor szívügyem volt és marad.”

  1. Sándor Lajos, református lelkipásztor
  2. Mérai Éva, könyvelő
  3. Fenesi Ferenc vállalkozó, turisztikai szakember
  4. Török Sándor, mérnök, az EMNT Bihar megyei elnöke
  5. Balla Domokos, válallkozó
  6. Lokodi Ferenc, nyugdíjas mérnök
  7. Tőtős Ilona, nyugdíjas vállalkozó
  8. Havran Gábor, vállalkozó
  9. Sárközi Katalin, egyetemi hallgató
  10. Bradács Gyula, nyugdíjaserdészmérnök
  11. Bittenbinder Mária, kémikus, mérnök
  12. Kálmán Balázs, informatikus, IT szakember
  13. Holló-Csejtei Barna, képzőművész, egyetemi tanár
  14. Kavinszki András, nyugdíjas gépésztechnikus
  15. Váradi Attila, labdarúgóedző
  16. Kacsó Sándor, nyugdíjas
  17. Bordás István, nyugdíjas elektrotechnikus
  18. Balogh Árpád, háziorvos
  19. Vasadi Júlia, nyugdíjas szerkesztő
  20. Komáromi Ernő, nyugdíjas építőmérnök
  21. Szilágyi Zsolt, politológus, az Erdélyi Magyar Néppárt külügyi kabinetjének vezetője
  22. Csomortányi István, építőmérnök, tervező, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Facebook
Érintő hírportál