Elkezdődött a 10. Szent László Napok

A Szent László Napok sajtóirodája egy közleményben foglalta össze a nagyváradi magyar kulturális-közösségi fesztivál idei kiadásának kezdőeseményeit, alább olvasható.

Ünnepélyes nyitógálával vette kezdetét június 20-án, hétfőn a nagyváradi Szent László Napok – a Debreceni Népi Együttes táncszínpadi változatában láthatta a közönség Wass Albert A funtineli boszorkány című nagy sikerű regényének adaptációját, a Tűzliliomot a színházban. Hercz Vilmos, az együttes Népművészet Ifjú Mestere-díjas rendező-koreográfusa egy autentikus székely, magyar, cigány és román zenei stílusokból és táncokból építkező, a történelmi Magyarország tájegységeit és népi kultúráit akusztikus és vizuális síkon is termékenyen ötvöző, egész estés táncszínházi előadást álmodott meg. Közreműködött a több nívódíjjal is elismert Bürkös zenekar.

Az előadást megelőző ünnepi felszólalások sorát Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője nyitotta meg, aki az ünneplés fontosságát hangsúlyozta a jelenlegi nehéz időkben. Felidézte, egy évvel ezelőtt egy nehéz időszak után lehetett újra megszervezni a kulturális fesztivált. „Sajnos, amikor már azt hittük, hogy minden rendben megy körülöttünk, amikor reménykedtünk, hogy visszakaptuk régi életünket, újabb megpróbáltatások elé kellett néznünk. Nem elég, hogy egy háború árnyékában élünk, ránk szakadt egy súlyos gazdasági és energetikai válság. Életünk fenekestől felfordult. Ilyen helyzetben a hit mellett nagyon fontos, hogy időnként próbáljunk meg lekapcsolni a napi gondokról, próbáljuk meg az életünk közelében található jót, szépet, kellemest előtérbe helyezni. Erre vannak az ünnepek. Az ünnep egy oázis, a napi gondok tengerében” – fogalmazta meg a főszervező. Aláhúzta: a 10. Szent László Napok a programok mennyiségével, minőségével, minden korosztálynak való színes változatosságával egy ilyen hetet biztosít a nagyváradiaknak és a más vidékekről érkezőknek.

Köszönetet mondott a támogatóknak, kiemelten Nagyvárad, Debrecen és Bihar megye önkormányzatának, az OTP Bank Romániának, valamint a szervezők, önkéntesek csapatának, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az ünnep. „Legyen ez a hét az ünnepünk, a közösségi összetartozás, a váradiság ünnepe. Egy héten át éljünk a mának, kapcsolódjunk le a napi gondokról és élvezzük együtt a pillanat örömét. Tehát ezen a héten legyen a jelszavunk: carpe diem!” – zárta beszédét Zatykó Gyula.

Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa felszólalásában hangsúlyozta, Szent László ma is példakép számunkra. „A róla szóló legendák azt a harcost állítják elénk, aki megtestesíti a keresztény értékeket és védi országát, nemzetének érdekeit. A győzelemhez vezető sikereink részben ebből – az ország érdekeiért harcoló döntéseinkből és cselekedeteinkből – fakadnak ma” – hangsúlyozta. A szülőföldön való megmaradás elősegítését az egyik legfontosabb nemzeti érdeknek nevezte. A Szent László Napok jelentősége kapcsán pedig leszögezte: „az elkövetkezendő programok olyan üzenetet és értékrendet közvetítenek, melyek segítenek eligazodni a mai világban”.

Az eseményen felszólalt Puskás István, a nyitógála előadását és a Szent László Napok több programját is ajándékul hozó Debrecen alpolgármestere is. Emlékeztetett, a két város testvérvárosként számos közös projektben érdekelt, és nem lesz ez másként a jövőben sem. Azt kívánta ugyanakkor, hogy a rendezvénysorozat erősítse meg a közönséget nagyváradiságában, a városhoz tartozás élményében.

Florin Birta, Nagyvárad polgármestere abbéli örömének adott hangot, hogy a Körös-parti város önkormányzata is kiveheti a részét a Szent László Napok megszervezéséből. Mint mondta, amikor Zatykó Gyula főszervező – aki egyben az elöljáró tanácsadója is – megkereste, hogy a jubiláló fesztiválnak a korábbi években biztosítottnál nagyobb önkormányzati finanszírozást kérjen, örömmel mondott igent, mint ahogy arra is, hogy a Szent László Napok „bevehesse” a Szent László teret, és örömmel finanszírozták a fesztivált záró Ákos-koncertet is. Hangsúlyozta, az esemény a város hírnevét öregbíti. Aláhúzta: Nagyvárad többnyelvű, multikulturális és multietnikus város, ahol olyan rendezvényeket kell szervezni, amelyek által otthon érzik magukat a város polgárai.

Az eseményen felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki történelmi kontextusában helyezte el a Szent László Napok létrejöttét, illetve Szent László történelmi szerepéről értekezett. Aláhúzta: „a haza, a nemzet ismét veszélyben van. Nehéz időket megélt váradi, bihari, partiumi magyarságunk ismét ostrom alatt áll. Szomszédságunkban kegyetlen háború dúl. Miként hajdanán a kunok és besenyők ellenében, manapság is más és más külső és belső ellenséggel szemben szorulunk Erdély védőszentjének és patrónusának, Szent Lászlónak a védelmére és oltalmára”. „Mi, mai magyarok is egyenlőtlen harcot folytatunk minálunk nagyobb erőkkel szemben. Hogy ha katolikus volnék, szent királyunk segítségét kérném, hogy hadakozzék érettünk. De mindenképpen az ő bízó hitével kérem Istent, hogy tartson meg és emeljen fel bennünket, áldja meg és tegye boldoggá Váradot” – zárta beszédét Tőkés László.

„A Szent László Napok egyszerre jelenti a tradíciót, a hagyományainkat és az újat, az újítást. A Szent László Napok a váradi magyarság szabad önszerveződésének és élni akarásának, sőt, életképességének a jelképe. Ebben a néhány napban ott van a kivonata mindannak, amit az elmúlt évszázad alatt mi, váradi magyarok szerettünk és szeretünk” – emelte ki beszédében Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Kós Károlyt idézve, aki szerint „dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”, leszögezte: „a megoldás számunkra nem a csodavárás, helyzetünk javulását nem valamely rajtunk kívül álló erőtől vagy eseménytől kell várnunk ma sem, hanem felelősen és bátran kell vállalnunk az önsorsjavító munkát. A Szent László Napok jellemzően ilyen. Köszönet érte a szervezőknek, köszönet érte Nagyváradnak”.

A június 27-én, vasárnap este Ákos-koncerttel záruló Szent László Napok programjáról további részletek a www.szentlaszlonapok.ro honlapon, a fesztivál Facebook-oldalán, valamint a Festivize okostelefonos applikációban.

 

Facebook
Érintő hírportál