Érmihályfalván és Kiskerekiben is tisztújítás volt a Néppárt helyi szervezeteiben

Szeptember 16 -án, csütörtökön zajlott le a tisztújító gyűlés Kiskerekiben, melyet az EMNP alapszabálya szerint kétévente bonyolítanak le a helyi alapszervezetek. A gyűlésen az időszerű politikai kérdésekre fókuszáló megyei elnöki beszámoló hangzott el Habinyák István részéről, melynek során a következő időszak feladatai is szóba kerültek, különös tekintettel a honosítási folyamatra, illetve a magyarországi választásokra való felkészülésre, az ahhoz kapcsolódó teendőkre. A helyi alapszervezet elnökének beszámolója után a megjelent tagok Szegecs Atillát választották meg alapszervezeti elnöknek, akit Barta Béla alelnökként segíthet majd a következő hónapokban.

Másnap Érmihályfalván folytatódott a tisztújítások sora, ahol Habinyák István megyei elnök mellett Csomortányi István a párt országos elnöke is jelen volt. Csomortányi ismertette a Néppárt által átvett településeken folyó önkormányzati munka során szerzett tapasztalatokat – mint ismert, több Érmihályfalvához hasonló méretű településen, mint például Szentegyháza, Székelykeresztúr és több más kisebb település, a Néppárt jelöltje szerzett polgármesteri mandátumot – és konkrét példákon keresztül mutatott rá, hogy igenis lehetséges jól, a közösséget valóban szolgáló módon vezetni egy települést, úgy hogy annak politika szimpátiától függetlenül mindenki hasznát lássa. Egyértelmű, hogy a Néppárt által vezetett településeken hatékonyabban működik az önkormányzat, hoszabb távon ez lehet a megoldás az érmihályfalvaiak számára is. Okot adhat a bizakodásra, hogy mint azt Habinyák István elmondta, a Néppárt növelni tudta szavazatai számát a legutóbbi önkormányzati választáson, és ez a helyi csapat munkáját dicséri.

A beszámolókat követően lezajlott tisztújítás során Pap Sándor újabb elnöki mandátumra kapott bizalmat, míg az alelnöki teendők elvégzésére Tóth Csaba illetve Szentes Attila kaptak lehetőséget.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál