Semjén megmondta: csak az RMDSZ!

A hétvégén tartotta 15. kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az esemény egyébként a külső szemlélő számára végtelenül unalmasnak bizonyult, maguk a résztvevők is nehezen bírták a tét nélküli összejövetelt – a tisztújítás ezúttal nem volt napirenden –, a semmitmondó, önfényező beszédek próbára tették a hallgatóságot, a médiában megjelent képsorok mind arról tanúskodnak, hogy a többség csak azt várta, lenne már vége az egésznek, s mehessen ki-ki a maga útjára. Egyébként a Marosszentgyörgyön sorra került tanácskozás fókuszában a családtámogatás állt. Szó került még a jövő évre esedékes romániai népszámlálásról is.

A meglehetősen zavaros, áttekinthetetlen román belpolitikai helyzetben a szétesőben lévő kormánykoalíció – a neoliberálisnak mondott pártszövetség (USR-PLUS) bizalmatlansági indítvány által próbálja megbuktatni a regnáló miniszterelnököt – legfőbb ereje, a nemzeti liberális párt (PNL) még első embere, Ludovic Orban, illetve az e hónapban sorra kerülő tisztújító kongresszuson a helyére pályázó Florin Cîțu miniszterelnök egyaránt fontosnak tartotta, hogy személyes jelenlétével üzenje: számít az RMDSZ-re a koalíció fenntartásában. Magyarán: körüludvarolták Kelemen Hunorékat, csak tartsanak ki mellettük. Hogy mi az ára a támogatásnak, azt egyelőre nem tudni – talán soha ki sem derül –, de abból kiindulva, hogy közösségi szinten még semmi kézzelfogható eredménye az újabb „ kormányzásnak”, megkockáztatható, hogy – amint az általában lenni szokott – újra a „szövetségi” klientúra lehet a „kormányzás” kizárólagos haszonélvezője… Ami pedig az RMDSZ által meghirdetett családtámogatási szándékot illeti, annak hitelességét bizony beárnyékolja a valóság: az a tény, hogy éppen a családokat sújtja a leginkább az energiaárak jelentős, semmivel sem indokolt emelése, amelyre a jelenlegi kormányzat – amelynek a magyar párt is tagja – hallgatólagos beleegyezése mellett szánták rá magukat a forgalmazók.

Úgy tűnik, mindez nem érdekli például Semjén Zsoltot, a magyar kormány miniszterelnök-helyettesét, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökét, aki a kongresszuson tartott beszédében kijelentette: a KDNP és az RMDSZ viszonya már a kezdetektől fogva nemcsak partneri, hanem baráti is. „A KDNP a kezdetektől fogva RMDSZ-párti azért, mert magyar pártiak vagyunk. Ha neadjisten egyszer az RMDSZ megroppanna, Bukarestbe nem más párt fog kerülni, hanem senki. Ezért tehát minden elfogadhatatlan, ami az RMDSZ-t gyengíti!” – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Arról, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása által nem tesz mást, mint épp gyengíti önmagát, rontja megítélését a magyar választópolgárok körében, Semjén egy szót sem szólt. Továbbá kérdés: ha így van, akkor miért támogatta anno a Fidesz – s gondolom a KDNP is – mind anyagilag, mind erkölcsileg az akkoriban az RMDSZ alternatívájának szánt pártok – Magyar Polgári Párt, Erdélyi Magyar Néppárt – megalakulását?

„Az Önök által vezetett szövetségnek köszönhetően az erdélyi magyarság képviselői ma újra ott vannak a román kormányban, lehetőséget szerezve arra a munkára, amely a magyar közösség felemelésének és szülőföldjén való megtartásának záloga” – állt egyebek mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetében, amit Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, családokért felelős tárca nélküli miniszter olvasott fel. Ezek szerint a kisebbségi politizálás egyetlen célja a kormányzásban való részvétel lenne. Nehezen hinném, hogy a magyar kormányzat és személyesen Orbán Viktor nem látná át, hogy az RMDSZ kormányzati szerepe annyiban merül ki, hogy Bukarest ukázait tolmácsolja az erdélyi magyarság irányában, semmint az erdélyi magyarok követeléseit a román hatalom felé. Egyébként is a miniszterelnöki üzenetben emlegetett jó választási eredmények inkább Orbán Viktor személyes RMDSZ melletti kiállásának tudhatók be, semmint Kelemen Hunorék politikai teljesítményének. Orbán Viktor támogatását pedig rendre olyan cselekedetekkel hálálják meg – bár a hála, mint tudjuk, nem politikai kategória –, amelyek mind arra utalnak, hogy az RMDSZ olyan távol áll a keresztény, konzervatív, polgári értékrendtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Vagy Markó Orbántól.

Az, hogy az RMDSZ ilyen-olyan rangú központi és helyi politikusai, döntéshozói számára nem fontos, hogy a legalább meglévő kisebbségi jogokkal éljenek, sok mindent elárul. Elsősorban azt, hogy – legalábbis a kongresszuson elhangzottak értelmében – az erdélyi magyar közösség jogérvényesítés terén továbbra sem számíthat az RMDSZ-re.

Ha pedig rámutat az RMDSZ mulasztásaira, bűneire, akkor a Fidesz-KDNP-re sem …

 

Szentgyörgyi László/erdelyilevelek.pestisracok.hu

Facebook
Érintő hírportál