Fellobbant az első adventi gyertya lángja a Szent László téren

Az esős, kellemetlen idő ellenére számos nagyváradi érezte fontosnak, hogy jelen legyen vasárnap délután a nagyváradi Szent László téren, a katolikus plébániatemplom előtt felállított adventi koszorúnál, az évek során hagyománnyá vált gyertyagyújtáson.

A Szent László Egyesület, valamint az EMNT és az EMNP közös szervezésében zajló eseményt Moldován Gellért Lajos köszöntő szavai nyitották, majd Pék Sándor esperes, a Szent László-templom plébánosa mondott alkalomhoz illő rövid beszédet, melyben az adventi várakozás üzenetét eképpen fogalmazta meg: ,,Az advent arra hív bennünket, hogy a lényeges dolgokra fordítsunk időt. Az advent azt üzeni, hogy legyen idő Istenre, legyen idő csendben lenni, legyen idő embertársainkra, és értékeljük az időt” – mondta.

Mint eddig minden alkalommal, úgy ezúttal sem maradt el a közös éneklés, mely során a Szent László-templom Halmos László nevét viselő kórusa szolgált, Kribus Mónika karvezető irányítása alatt. Az eseményt az első adventi gyertya meggyújtása, és közös ima zárta le. A következő három vasárnap során a hagyományoknak megfelelően sorban meggyújtják a többi gyertyát is, az eseményről időben tájékoztatják majd az érdeklődőket.

B. B.

Facebook
Érintő hírportál