Felújítják a Bályok és Szilágy megye határa közötti megyei utat

A Bihar Megyei Tanács augusztus 29-én hirdette meg a 190G jelzésű megyei út 3,4 kilométeres szakaszának helyreállítására vonatkozó tendert.

Az útszkasz Bályok település kijáratától, a Kozmaalmásnál lévő kereszteződéstől indul, és egészen Szilágy megye határáig tart, azaz a 8+950 kilométertől kezdődik és a 12+350 kilométerig húzódik. A 3,4 kilométeres útszakasz a 190G jelzésű megyei út része.

A rossz állapotban lévő útszakasz már nem alkalmas a biztonságos közúti közlekedésre, az aszfaltréteg tönkrement. Ugyanakkor a vízelvezetést biztosító elemek sem működnek, ugyanis megrongálódtak vagy eltömődtek.

A tervek szerint a kétsávos útpálya szélessége 5,5 méter lesz, az útpadka pedig 0,75- 0,75 méter. Az útszerkezeti rétegek szilárdságának és a vízelvezetés biztosításának érdekében többek között csőhidakat, lefolyókat és nagyfokú védelmet nyújtó biztonsági korlátokat terveznek kialakítani.

A beruházás becsült értéke 22.928.888,90 és 25.237.163,35 lej közötti áfa nélkül. Az árajánlatok benyújtásának határideje 2022. szeptember 28., 15 óra.

Facebook
Érintő hírportál