Hosszú idő után ismét hagyományos szüreti bálban mulathattak a siteriek

Két év kihagyás után ismét szüreti bál volt augusztus 27-én, szombaton a Hegyközcsatárhoz tartozó Siterben. Lakatos Éva, az EMNP helyi önkormányzati képviselője kezdeményezésére a helyi közösség apraja-nagyja kivette részét az örömteli munkából.

A déli órákban a szüreti mulatságnak a későbbiekben helyszínt biztosító siteri kultúrotthontól elindulva, tizenegy népviseletbe öltözött fiatal, és egészen fiatal táncos pár hívogatta a bálba a község lakosait, lovasszekereken bejárva Hegyközcsatár, Siter és Tóttelek utcáit, több helyen is megállva, ízelítőt bemutatva az általuk betanult táncokból.

A mindenütt nagy sikert arató táncos hívogatót követően este nyolc órától zsúfolásig megtelt a siteri kultúrotthon épülete. A további program során a kisebbek táncos színdarabot adtak elő, amit az idősebb táncos párok éjféli tánca követett. Az igazi szüreti báli hangulat betetőzését a Sláger Boys zenekar biztosította, melynek tagjai hajnalig húzták a talpalávalót a siteriek legnagyobb örömére, az ilyenkor elmaradhatatlan büfével pedig a szervezők arról is gondoskodtak, hogy senki ne maradjon éhen vagy szomjan.

A szervezésben kifejtett munkáért köszönet illeti a siteri lakosokat, a gyermekeket felkészítő szülőket és pedagógusokat, valamint a megfelelő helyszín biztosításáért Hegyközcsatár önkormányzatát. A szervezők egyúttal mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szeptember tizedikén, szombaton a községközpontban, Hegyközcsatárban is megrendezésre kerülő szüreti bálra.

Debrenti Katalin kultúrreferens, Hegyközcsatár

Facebook
Érintő hírportál