Gheorghiţă: egyetlen delta variánssal fertőzött akár több százezer új eset okozója lehet

A tendencia azt mutatja, hogy a következő időszakban tovább fog nőni az új esetek száma. A koronavírus delta-változata nagyon könnyen terjed, így egyetlen pozitív eset több mint 390 ezer fertőzöttet eredményezhet – figyelmeztetett kedden Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány koordinátora.

A katonaorvos elmondta, hogy kedden meghaladta a 3900-at az újonnan regisztrált esetek száma, és az utóbbi 24 órában elvégzett tesztek 8,2%-a volt pozitív. Ez arra utal, hogy a növekvő tendencia ki fog tartani a következő időszakban, ami egyrészt a koronavírus delta variánsának dominánssá válásával magyarázható, másrészt pedig azzal, hogy Romániában minden második személynek nincs semmiféle védettsége a vírussal szemben, azaz nincs beoltva sem, és nem is esett át még a fertőzésen.

Gheorghiţă kifejtette, jelenleg a delta variáns a domináns. Míg a korábbi, alfa vírustörzs reprodukciós rátája körülbelül 2 volt, addig a delta vírustörzs reprodukciós rátája 5 körüli. Ez azt jelenti, hogy nyolc fertőzési ciklus után, körülbelül két hónapon belül egy alfa variánssal megfertőződött személy 256, míg egy delta variánssal megfertőződött személy 390 ezer ember megfertőződését okozhatja. „A delta variáns terjedése a gyerekkori betegségek – kanyaró, bárányhimlő – terjedéséhez hasonló. Nagyon könnyen terjed” – mondta.

Gheorghiţă felhívást intézett az emberekhez, hogy tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket és oltassák be magukat, és hangsúlyozta, hogy a fertőzöttek 80%-a, illetve a koronavírus következtében elhunytak 92 százaléka nem volt beoltva a vírus ellen.

A védőmaszk használata, a túlzsúfolt helyek elkerülése, a megfelelő higiénia és az immunizálás csökkentik egyrészt a megfertőződés veszélyét, másrészt pedig megbetegedés esetén a súlyos tünetek és szövődmények megjelenését és az elhalálozás kockázatát, nyomatékosította az oltáskampány vezetője.

„Aggodalomra ad okot, hogy sajnos egyre több koronavírus-fertőzött személy kerül meglehetősen rövid időn belül az intenzív osztályra” – tette hozzá.

Forrás: Agerpres

Facebook
Érintő hírportál