Tisztújítás volt Bihar és Érsemjén néppártos alapszervezeteiben

Szeptember nyolcadikán tisztújító és értékelő gyűlésen vették számba a helyi és az országos szervezet előtt álló feladatokat, kihívásokat az Erdélyi Magyar Néppárt érsemjéni szervezetének tagjai.  A gyűlésen Habinyák István megyei elnök értékelte az elmúlt időszak politikai fejleményeit, és felvázolta a legközelebbi feladatokat, különös tekintettel a honosítási folyamatban való részvételre, illetve a közelgő magyarországi választásokra történő regisztráció fontosságát emelve ki. A helyi alapszervezet elnökének beszámolója után tisztújításra került sor, melynek eredményeképpen Bányai István lett az új elnök, míg Ványi Attila az alelnöki teendők ellátására kapott mandátumot.

Bihar községben szeptember kilencedikén, pénteken került sor az időszerű tisztújítási procedúrára. A gyűlésen Habinyák István megyei elnök mellett részt vett Zatykó Gyula Partiumért felelős országos alelnök is, aki a Néppárt eddigi tíz éves munkájának összefüggésébe helyezve beszélt a jövő feladatairól. Ezt az önkormányzati képviselők és alapszervezeti vezetők beszámolója követte, majd a tisztújítás során Boros Ilona elnöki, Paniti Helga alelnöki mandátumát erősítették meg a megjelentek.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál