Háziorvosi szolgálatot szeretnének a megye minden egyes falujában

Két éven belül Bihar megye minden falujában elérhetővé akarják tenni a háziorvosi szolgáltatást, jelentették be a megye vezetői

Évértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Bihar megyei székházában a párt vezető politikusai, akik a megye legfontosabb közfunkcióit is betöltik, jelesül Ilie Bolojan megyei pártelnök, a Bihar Megyei Tanács elnöke, valamint Mircea Mălan, a tanács alelnöke, Dumitru Țiplea prefektus, a PNL megyei szervezetének főtitkára és Florin Birta, Nagyvárad polgármestere, a PNL első alelnöke. Dumitru Țiplea kijelentette, hogy két éven belül meg akarják oldani a háziorvosi szolgáltatás problémáját Bihar megyében, ami azt jelenti, hogy a megye legeldugottabb falujában is lesz háziorvos, vagy legalábbis hozzáférhető lesz ez a szolgáltatás. Elárulta, hogy a kormányhivatal és a Bihar Megyei Tanács már tárgyalt a megyei közegészségügyi igazgatósággal, a megyei egészségügyi pénztárral és 2024 év első napjaiban az említett intézmények együttműködési egyezményt fognak aláírni az elképzelés megvalósításáa érdekében. Hozzátette, hogy jelenleg nyolc olyan közigazgatási egység van a megyében, ahol egyáltalán nincs háziorvosi szolgáltatás, illetve elmondta azt is, hogy több mint 132 ezer 65 év felett idős ember él a megyében, és közülük sokan nem férnek hozzá a legelementárisabb orvosi ellátáshoz sem.

Támogatással ösztönöznék a háziorvosokat 

Több konkrétumot árult el Ilie Bolojan tanácselnök: a legnagyobb gondot az okozza a vidéki lakosok orvosi ellátása tekintetében, hogy a családorvosok nem akarnak falura költözni, ezért jövedelemkiegészítéssel és egyéb juttatásokkal próbálják majd rávenni őket arra, hogy mégis falura költözzenek. Elmondta, hogy a megyei tanács havi 1000 euró jövedelemkiegészítést biztosít majd azoknak a háziorvosoknak, akik falura költöznek, ez a juttatás kisebb összeg lesz, ha nem költöznek ki ugyan, de vállalják azt, hogy rendszeresen rendelnek majd ezeken a településeken. A program része az is, hogy szolgálati lakást és rendelőt is biztosítanak majd a falusi háziorvosoknak. „Aláírjuk az együttműködési egyezményt a jövő év első napjaiban, majd rögtön azután, hogy elfogadjuk a költségvetést, gyakorlatba ültetjük a programot és kampányt is fogunk indítani főként a rezidens orvosok körében” – fogalmazott Bolojan.

 

 

Facebook
Érintő hírportál