Hosszú idő után ismét fogathajtó versenyre kerül sor Hegyközcsatárban

Huszadik alkalommal rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő kettesfogathajtó versenyt Hegyközcsatárban. A verseny az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében, a Dorsonszki család hatalmas szervezőmunkájának köszönhetően tér vissza a Hegyközcsatári Napok programkavalkádjának kiemelt pontjaként, egy olyan helyszínen, ahol évtizedes hagyománya van a lovas sportok szeretetének. A két év kényszerű kihagyás után veretes fogatok és tehetséges hajtók mérettetnek meg ezúttal is.

Az augusztus hetedikén délelőtt kilenc és délután két óra között a hegyközcsatári Kismezőn megrendezésre kerülő nívós eseményen két kategóriában, akadály és vadászhajtásban mérettetik meg magukat a verseny helyi és magyarországi résztvevői, akik között számosan nemzetközi versenyeken is több alkalommal bizonyították már rátermettségüket. A verseny szünetében a nézőket a hely szelleméhez illően csikós pusztaötös látványos bemutatója szórakoztatja majd.

Az eseményt a Bethlen Gábor Alapon keresztül a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatja. A szervezők nagy szeretettel várják a lovas sportok kedvelőit!

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál