Jelentjük: elkezdtünk élni!

Jelentjük: elkezdtünk élni!

Kezdjetek el élni – adta meg az alaphangot a június 21–27. között lebonyolított 9. Szent László Napok ünnepélyes megnyitóján Zatykó Gyula főszervező az Anna and the Barbies együttes slágerét idézve. Most pedig örömmel jelentjük, hogy ha óvatosan is, de elkezdtünk élni, élettel töltöttük meg a nagyváradi várat és további tucatnyi helyszínt a város több különböző pontján, ahol szintén zajlottak események. Élettel töltöttük meg a tereket, a parkokat is, ahol a Zenél a város egész hetes programsorozat aznapi eseményére hangoló minikoncertekkel örvendeztettük meg a járókelőket, a Fő utcán pedig egy népviselet-bemutatót is tartottunk. A városon kívül is voltak ugyanakkor események, a Szent Lászlótól Szent Lászlóig tartó biciklitúránkkal ezúttal Püspökfürdőben jártunk, és Zenél a város Siter gyönyörű református templomában is.

Újra találkoztunk barátokkal, talán a két évvel ezelőtti Szent László Napok óta nem látott régi ismerősökkel, és onnan folytattuk a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk.

Ezekben a beszélgetésekben is meghatározó, de legalábbis érintett téma volt a tavaly tavasz óta velünk élő koronavírus-világjárvány, mint ahogy a kulturális fesztivál szervezését és lebonyolítását is nagyban befolyásolta a pandémia, illetve a járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett óvintézkedések.

Így idén nem is az volt – nem is lehetett – a cél, hogy minél nagyobb tömegeket vonzzunk a várba, hanem inkább több kisebb eseményt szerveztünk a város számos pontján, és ezúttal nem is hívtunk olyan együtteseket, amelyek neve hallattán több ezres tömeg gyűlne össze.

Örömmel tölt el, hogy a Szent László Napok lehetett az újrakezdés első kulturális fesztiválja a térségben, hogy itt találkozhattak újra régi ismerősök, Nagyváradról elszármazottak vagy a városban és környékén élők, hogy volt, aki itt lépett fel újra közönség előtt.

A Szent László Egyesület 7 társszervező egyesülettel, 4 kiemelt partnerrel és 21 partnerrel együtt több mint 70 eseményt szervezett 8 nap alatt több mint 10 helyszínen.

A 9. Szent László Napok főtámogató intézménye a Nemzeti Kulturális Alap és a nagyváradi városháza volt a megyeszékhely és a régió népszerűsítését ellátó egyesület (APTOR) révén, főtámogató az OTP Bank Románia, kiemelt támogató pedig a Mol Románia volt. További 15 támogató és adományozó, 21 médiapartner segítette fesztiválunk létrejöttét.

Az élet kezd tehát visszatérni a járvány előtti kerékvágásába, és őszintén reméljük, hogy lassan újra lehet létszámkorlátozás nélkül is tömegrendezvényeket szervezni.

Kulturális fesztiválunk jövőre jubilál, reméljük, hogy a 10. Szent László Napok a felhőtlen kikapcsolódás ünnepe lesz!

Találkozzunk jövőre!

A Szent László Napok sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál