Jól halad a nagyváradi városháza teljes felújítása

Jól halad a nagyváradi városháza teljes felújítása

2019 ősze óta zajlik a nagyváradi városháza felújítása. A külső munkálatoknak mintegy nyolcvan, a belső munkálatoknak pedig negyven százalékát végezték el eddig. Az eklektikus stílusú épületegyüttest, melyet egykor ifj. Rimanóczy Kálmán tervezett, Pafka Ernő, nagyváradi építész tervei alapján, az eredeti építészeti terveknek megfelelően állítják helyre.

A városháza teljes felülete 5 508 négyzetméter, a beépített terület 1 137,4 négyzetméter, az épülethez 765,3, nem külső terület tartozik. Az épület négyszintes: van egy alagsora, földszintje, két szintje és egy óratornya.

A magyar épített örökség szerves részét képező épületet, mely 2016 óta szerepel a Történelmi Műemlékek listáján, a felújítás után részben a látogatók előtt is megnyitják.

A turisták által látogatható terek között a tervek szerint szerepel a Szent László tér felőli főbejárat,  a díszlépcső, az első emeleti folyosó, a Rimler Károly volt polgármester nevét viselő kisterem és annak előszobája, a Traian Moşoiu tábornok nevét viselő díszterem, valamint a polgármesteri tanácsadók irodája.

Az eddig elvégzett belső munkálatok között van: a földszinti az első emelet főhomlokzati ablakainak cseréje, a másodlagos lépcsőház felújítása, az előcsarnokok fal- és mennyezeti díszítéseinek restaurálása; a bejárati csarnok és a folyosók kandelábereinek és világítótesteinek felszerelése; megújult az első emeleti volt házasságkötő terem; beépítették a liftet a földszinten; felújították a mozaikpadlókat. Január végén megkezdődött a Traian Moșoiu terem felújítása, jelenleg a csillár restaurálásán dolgoznak. Leengedték, megtisztították az előző festékrétegtől, homokfúvással elvégezték az alapos tisztítását, ezután folyékony aranyfóliával vonták be. A csarnok kupoláját tartó fémszerkezetet újjáépítették, megerősítették. Ugyanezeket a munkálatokat végzik el az első emeleti Rimler Károly teremben is.

Ami a külső homlokzatot illeti, a torony felújításának munkálatai befejeződtek, így az állványokat hamarosan elbontják – tájékoztat a denagy.hu.

Címlapkép: A réz és acél elemekből álló csillár súlya 2,5 tonna, magassága 2 m, átmérője körülbelül 4 m.

Facebook
Érintő hírportál