Kipipálva a tizedik állam is

Kipipálva a tizedik állam is

Írországban is sikerült összegyűjteni a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez szükséges aláírásszámot – jelentette be Facebook-oldalán az SZNT.

A szükséges szignószám egyébként igen gyorsan gyűlt össze, hétfőn még mindössze 20 százalékon állt a mutató, szombaton pedig már meghaladta a 122 százalékot. Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács által indított, a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást. A székely petícióhoz már tavaly májusban összegyűlt az egymillió aláírás, február 7-ig pedig kilenc országban – Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – is sikerült teljesíteni a célt. De mivel a határidőt május 7-ig meghosszabbították, a kezdeményezők további országokban folytatják a kampányt – foglalja össze a Krónika.

Facebook
Érintő hírportál