Kizárólag a pedagógusok átoltottsági aránytól függ, melyik tanintézmény nyit meg

Lesöpörte az asztalról az egészségügyi tárca Sorin Cîmpeanu ügyvivő oktatási miniszter javaslatát, hogy az alkalmazottak átoltottsági arányától függetlenül nyissák meg az iskolákat és az óvodákat azokon a településeken, ahol a koronavírussal fertőzöttek aránya nem éri el a 3 ezreléket.

A hírt a tanügyi tárca vezetője jelentette be a Hotnews.ro portálnak nyilatkozva csütörtök este, amikor az országos vészhelyzeti bizottságnak (CNSU) tárgyalnia kellett volna a javaslatról.

„Az egészségügyi minisztérium nem tudott egyetérteni az oktatási tárca által támogatott és megindokolt javaslattal, hogy leválasszák az átoltottsági aránytól a jelenléti oktatást ott, ahol a fertőzöttségi ráta nem éri el a 3 ezreléket. A tanügyminisztérium szerint fontos lenne áttérni az online oktatásról a jelenlétire főként a vidéki iskolákban, ahol a ráta 3 ezrelék alatt marad. Mivel a döntés az egészségügyi minisztérium hatásköre, nem tehetünk mást, mint hogy tiszteletben tartjuk azt” – magyarázta Cîmpeanu.

Bejelentése azt jelenti, hogy hétfőtől is csak azok az iskolák és óvodák fogadhatják a gyerekeket, ahol az alkalmazottak körében az átoltottság legalább 60 százalékos, ellenkező esetben az online térben zajlik a tanítás. A jelenléti oktatásra jogosult tanintézetek lajstromát pénteken frissítik, valószínűleg újabb iskolák és óvodák nyithatják meg hétfőtől kapuikat a gyerekek előtt.

Közben az országos vészhelyzeti bizottság csütörtökön felhatalmazta az egészségügyi minisztériumot a tanintézetekben tervezett nyáltesztes szűrés metodológiájának kidolgozására. Mint ismeretes, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő hét második felében érkeznek meg az iskolákba a koronavírus kimutatására alkalmas non-invazív nyáltesztek. Akkor arról beszélt: az egészségügyi minisztériumot kéri meg arra, hogy dolgozza ki a tesztelési eljárást.

A tárcavezető elmondta, a nyálteszttel történő szűrés amúgy rendkívül egyszerű módon történik, akár a gyerekek is elvégezhetik, felnőttek felügyelete alatt. Erre ki fogják képezni az iskolák személyzetét – magyarázta Cîmpeanu. Hozzátette, a diákokat várhatóan hetente kétszer fogják majd tesztelni.

Facebook
Érintő hírportál