Újabb kórháztűz: két ember vesztette életét a ploiești-i járványkórházban

Tűz ütött ki csütörtök reggel a ploieşti-i járványkórházban, amelyben jelenleg koronavírussal fertőzött betegeket látnak el. Az első információk szerint két páciens életét vesztette.

A tűz hajnali negyed ötkor lángolt fel a kórház egyik földszinti kórtermében, és nem terjedt át más termekre. A helyszínre riasztott tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, a kórterem két idős betegének az életét azonban nem tudták megmenteni. A tűzben egy ápoló is megsérült, testfelülete 40 százalékán szenvedett égési sebeket. A járványkórházból 18 beteget egy másik ploiesti kórházba szállítottak át, az ápolót bukaresti kórházba vitték.

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár a Digi 24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, a két elhunyt személy nem invazív lélegeztető gépen volt. Elmondása szerint mielőtt a lángok felcsaptak, egy asszisztensnő és egy ápolónő is a kórteremben tartózkodott. Egyikük kilépett, a másik pedig elmozdított egy ágyat, hogy könnyebben hozzáférjen a konnektorhoz. Ekkor keletkezett a tűz, Arafat szerint egy szikra okozhatta. Megpróbálták poroltóval eloltani, de a tűzoltók is rendkívül hamar, alig három perc alatt a helyszínre érkeztek.

Bogdan Nica kórházmenedzser bejelentése szerint különben az osztályt, ahol felcsaptak a lángok, nemrég újították fel, az elektromos hálózat is új, az oxigénhálózatot tavaly szerelték be. Az igazgató szerint a szóban forgó intézményben minden intézkedést betartottak, és a teljes személyzet képzésben részesült. „Csodálkozom, hogy ez történt, mert itt van a legjobb személyzet” – fogalmazott.

Az intézményvezető úgy véli, valószínűleg az egyik kórházi ágy és a padló közötti szikra okozta a tüzet. Nica az Agerpres szerint azt mondta, a kórteremben fekvő két betegen oxigénmaszk volt, a nagy mennyiségű oxigén pedig tűzveszélyt jelent. Az alkalmazottak beszámolója szerint az egyik beteg nagyon zaklatott volt, az ápolónő megpróbálta visszahelyezni az oxigénmaszkot az arcára.

Romániában az utóbbi évben négy másik tragédia is történt a Covid-kórházakban. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét.

Áprilisban oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt. Októberben a konstancai járványkórház intenzív osztályán keletkezett tűz, hét beteg halálát okozva.

Facebook
Érintő hírportál