Újabb park épül a közeljövőben Biharpüspökiben

Közérdekű, a nagyváradiakat érintő kérdésekről tartott sajtótájékoztatót pénteken Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó. Szó volt a Biharpüspöki negyedet érintő infrastrukturális fejlesztésekről, illetve a közelgő adventi-karácsonyi időszak kapcsán egy a magyaroknak is fontos hagyomány felélesztéséről, mely a pandémia előtti időszakban nagy népszerűségnek örvendett, és a magyar iskolákat, óvodákat is érinti.

Két park is lesz Biharpüspökiben

Egy park létrehozásának ötlete Zatykó Gyula kezdeményezésére már 2018-ban felmerült, és ekkor az elvi beleegyezés is megszületett. Ez a kezdeményezés régi hiányt pótol, hiszen gyakorlatilag Biharpüspöki Nagyvárad egyetlen olyan városrésze, ahol eddig semmilyen a helyi lakosok által rekreációra használható rendezett zöldfelület nem volt található. Ezt a hiányosságot pótolja az önkormányzat a Templomdomb (Rectorului) utcán kialakítandó új parkkal. Itt a mezőgazdasági minisztérium tulajdonából a közelmúltban kormányhatározattal az önkormányzat tulajdonába került területen,  két az önkormányzat által megvásárolt lakóépület helyén, illetve egy kisebb elhagyott terület hozzáadásával egy mintegy négyezer négyzetméteres park épül meg, ahol már zajlanak a tereprendezési munkálatok – mondta el Zatykó Gyula. Itt lehetőség lesz sportolásra, pihenésre, illetve a legfiatalabb korosztály rendelkezésére játszótér is áll majd – tette hozzá.

Ugyancsak park épül egy elhanyagolt, bozótos területen a Kerektó (Căpșunilor) és az Áfonya (Afinelor) utcák kereszteződésében. Az itt található akácliget megtartásával, és egy engedély nélkül épült ház lebontása után egy 4878 négyzetméteres terület szabadul fel, ahol futópályát, sétányokat, pihenésre és játékra alkalmas részeket is kialakítanak az új park keretében, a mostani elképzelés szerint. Az önkormányzat 2,8 millió lejes költséggel számol, ebből az anyagi keretből kell létrehozni a parkot. Mint azt Zatykó Gyula elmondta, a két hamarosan megvalósuló park eléggé távol van egymástól ahhoz, hogy a negyed lakóit maradéktalanul kiszolgálja, bármelyik részén is éljenek Biharpüspökinek. A püspökiek mindig el voltak kicsit hanyagolva, ideje velük is foglalkozni – összegezte Zatykó Gyula.

A magyar betlehemes csoportokat is várja a nagyváradi városháza

A nagyváradi polgármesteri hivatal várja betlehemező csoportok (óvodások, iskolások) jelentkezését, melyek december 12–16 között a váradi városháza nagytermében naponta 9.30–13.00 órák között mutathatják be rövid műsorukat. Zatykó Gyula elmondta:  november 25 és december 7. között zajlik a beiratkozás: a betlehemes csoportok irányítói, vezetői be kell nyújtsanak egy kérvényt a városháza ügyfélfogadó termében. A kérvényen fel kell tüntetni az intézmény nevét, a csoport irányítójának a nevét és telefonszámát, a betlehemezés napját és időpontját, amit előzőleg telefonon leegyeztettek, a betlehemes csoport létszámát, és esetenként az intézmény pecsétjét. A csoportok vezetőinek a 0771-329 146 telefonszámon magyar nyelven egyeztethetik a fellépés napját és időpontját, ez feltétele a fellépésnek.

Az önkormányzat arra kéri a tanintézményeket, illetve a csoportokért felelős pedagógusokat, vezetőket, hogy maximum három csoporttal érkezzenek, és műsoruk ne haladja meg a tíz perces időtartamot azért, hogy minden betlehemező csoportnak legyen ideje fellépni.

Mint az Zatykó Gyula elmondta, ez egy figyelemfelkeltés elsősorban a magyar oktatási intézmények vezetői irányába, hiszen fontos, hogy magyar karácsonyi énekek is szóljanak a nagyváradi városháza épületében, a gyerekek számára pedig egy élmény a találkozás a Mikulással, és természetesen ajándékot is kapnak. Remélhetőleg szép számban jelentkeznek majd erre a felhívásra, és magyar énekekkel töltik meg a városháza épületét – zárta a gondolatmenetet a polgármesteri tanácsadó.

Facebook
Érintő hírportál