Tengelytörő kráterek Albis főutcáján

Tengelytörő kráterek Albis főutcáján

Négy évvel ezelőtt azzal háborgattuk Kócza István Érbogyoszló–Albis polgármesterét, hogy egy olvasónk két feltúrt utca ügyében szeretett volna tájékoztatást kapni tőle, de a választott ember nem állt vele szóba, mi több, érdeklődésére lecsapta a hivatali telefont, „azaz egy hat éves gyermek szintjén kezelt, mint akinek magasak a közügyek” – mondta felháborodva.

Akkori megkeresésünkre Kócza elmondta, hogy a községben az utcák 80–90 százaléka le van aszfaltozva – még a roma-sor is. Albison csak a Templom és a Temető utcán, ahol maga is lakik, nincs burkolat, mivel a kanalizálással belefutottak a télbe, így a beállt esőzések miatt szünetel a munka. Ezek a kellemetlenségek a közművesítéssel járnak – mondta. Jövő év (azaz akkor még 2018) májusáig be kell fejezni a munkálatokat, addig szól a határidő, bár elég nehéz összehangolni egy kormány és egy uniós projektet (csatornázás, aszfaltozás) – magyarázta Kócza. Hogy leaszfaltozták-e azóta a Templom vagy a Temető utcát, nem tudni, nem is erről szól a mai hír. Inkább az albisiak újabb dohogásáról, amelyet a főutca tengelypróbáló állapota váltott ki, amiről fotókat is küldtek. Íme, egy népes település főutcája a 21. században, mely utca minden bizonnyal benne van abban a 80–90 százalékban, amiről négy évvel ezelőtt a polgármester beszélt.

(S. É.)

Facebook
Érintő hírportál