Zajzoni Rab István-díjat kapott Brassóban Tőkés László

2021. október 10-én a brassói magyar evangélikus-lutheránus templomban ünnepi istentisztelet keretében osztották ki az idei Zajzoni…

Érkörtvélyes és Bors EMNP szervezeteiben is megtörtént a tisztújítás

Szeptember 27-én, hétfőn került sor az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei helyi szervezeteiben zajló tisztújítási folyamat…

Állásfoglalás az egyházi vagyon védelmében

A nagyváradi polgármesteri hivatal által 2021 augusztusában beterjesztett javaslat, melyet nemrég szavazott meg az önkormányzat képviselőt-testülete,…

Potápi Árpád Jánossal egyeztettek a Néppárt vezetői

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hivatalában fogadta Csomortányi Istvánt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét, az…

Érmihályfalván és Kiskerekiben is tisztújítás volt a Néppárt helyi szervezeteiben

Szeptember 16 -án, csütörtökön zajlott le a tisztújító gyűlés Kiskerekiben, melyet az EMNP alapszabálya szerint kétévente…

A Szent László Napok képviselője is részt vett a Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén

Tisztújító közgyűlést tartott szeptember 7-én, kedden Százhalombattán a Magyar Fesztivál Szövetség. Az eseményen jelen volt a…

Folytatódik a honosítási folyamat, zajlik a választási regisztráció az EMNT és a Néppárt segítségével

 Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót csütörtök délben a honosítási folyamat, valamint a magyarországi országgyűlési választásokat megelőző regisztrációs kampány…

Állásfoglalás Ludovic Orban PNL-elnök magyarellenes nyilatkozata tárgyában

Az EMNT felszólítja az RMDSZ-t, hogy kérjen elégtételt a PNL-től Ludovic Orban magyarellenes nyilatkozatáért. Ezzel együtt…

Felhívás Bihar megyei és nagyváradi magyar civil szervezetekhez

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 1885-ben Kolozsváron alakult meg, 1991-ben újjáalakult, majd 2004-től önálló ernyőszervezetté,…

Betelt a szennyvizes pohár Diószegen is

Évek óta cikkek garmadájában hívtuk fel a figyelmet az Érmellék településeit ivóvízzel (?) ellátó Észak-Nyugati Víz-…

Biztosítani kell az erdélyi magyar politikai pluralizmust!

A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismert nevén a Tusványos) ugyan idén is elmaradt, ám…

Megkezdődött Sátoraljaújhelyen a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem

A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismert nevén a Tusványos) ugyan idén is elmaradt, ám…

Kiáll a Néppárt a gyermekvédelemről szóló magyarországi népszavazási kezdeményezés mellett

„Fontos, hogy a határon túli magyar állampolgárok is minél nagyobb számban mondjanak véleményt a magyar kormány…

Érintő hírportál