December 10-től leáll a vonatközlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között

Mint arról már beszámoltunk, a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasúti pályán kezdődő villamosítási és felújítási munkálatok miatt hosszabb időre…

Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző nap

Az év utolsó hónapjának kezdetén, december 1-én volt megtartva Érmihályfalván a Kézműves és Hagyományőrző nap, amely…

Idén is lesz adventi gyertyagyújtás, megvalósulhat az új Petőfi-szobor Nagyváradon

A részvételi költségvetés EMSZ-es projektjei körüli fejleményekről, illetve a hagyományos adventi gyertyagyújtás menetrendjéről és részletes programjáról…

Diák késelt tanárt egy nagyváradi középiskolában

Késsel megszúrta egyik tanárát egy 16 éves diáklány az egyik nagyváradi középiskolában hétfőn reggel. Az incidens…

Legyen a költőóriáshoz méltó, bronzból készült Petőfi-szobor Nagyváradon!

Mint ismert, az idei participatív (részvételi) költségvetés keretében a váradi polgárok több projektre szavazhatnak. Ezek közül…

Petőfihez kapcsolódó vetélkedőket szervez az MPE

Petőfi Sándor 200 éve, 1823-ban született, ezért a 2023-as évet Magyarország kormány Petőfi-emlékévnek hirdette meg Petőfi…

Borkóstolóval egybekötött előadás szervezett a Magyar Polgári Egyesület

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében borkóstolóval egybekötött előadásra került sor Nagyváradon,…

A román nemzeti ünnepet reklámozza Székelyhíd magyar polgármestere

Két bejegyzésben is Románia nemzeti ünnepéhez kapcsolódó eseményeket reklámoz  Béres Csaba, Székelyhíd RMDSZ-es polgármestere. Az Erdély…

Borkóstolóval egybekötött előadás Magyarország borvidékeiről

A Polgári esték rendezvénysorozat keretében borkóstolóra és előadásra kerül sor november 22-én, szerdán 18 órától, az…

Szacsvaysok a Bocskaiban

A Szacsvay Imre Általános Iskola előkészítő osztályos diákjai látogattak el a múlt héten a biharpüspöki Bocskai…

Érmelléki kézműves és hagyományőrző nap

Az Érintő Egyesület idén is megszervezi a nagy népszerűségnek örvendő Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző napot. A…

Rengetegen voltak kíváncsiak Varga Csaba élményeire a „gyilkos hegyen”

Kimagasló érdeklődés mellett tartotta meg Varga Csaba, nagyváradi hegymászó november hetedikei előadását a Fix Makerspace nagytermében,…

Tájékoztatás egy temesvári eseményről

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, egykori temesvár-belvárosi…

Ha már nem segítenek, legalább ne is kampányoljanak a gazdákkal!

Az elmúlt három év kormányzati munkája kétséget kizáróan mutatta meg, hogy az erdélyi gazdákat nem képviseli…

Gyanús ügyek az örvéndi közbirtokosság háza táján, Sorbán Levente polgármester is érintett

Több alkalommal is írtunk már Alsólugas község RMDSZ-es polgármesterének sajátos településvezetési stílusáról, viselt dolgairól. Az elöljáró,…

A Bihari Termékek Vására a Szent László téren új órarend szerint folytatódik

Ahogyan azt a helyi termékek iránt elkötelezett közönség megszokhatta már, a Bihari Termékek Vására a nagyváradi…

Megkezdődik Bihar község körgyűrűjének építése

A Bihar Megyei Tanács október 23-án rendelkezést bocsátott ki  Bihar község körgyűrűje kivitelezési munkálatainak megkezdésére. Bihar…

A pesti srácoktól a váradi srácokig

Ebben az esztendőben a magyar nemzeti ünnep előestéjén, október 22-én tartották meg Nagyváradon a hagyományos megemlékezést…

A magyarok forradalmára emlékeztek Nagyváradon

Ebben az esztendőben október 22-én, a nemzeti ünnep előestéjén emlékeztek meg Nagyváradon az 1956-os magyarországi forradalomról…

„Magyarok, menjetek vissza Mongóliába!” – üzenték a román szélsőségesek

Nyíltan magyarellenes, „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” feliratú molinóval emlékezett az úzvölgyi katonatemetőben vasárnap a…

Az időjárás miatt elmarad a mai termelői vásár Nagyváradon

Figyelembe véve a kedvezőtlen időjárási viszonyokat, a mai ( 2023 október 21) vásár normális körülmények közötti…

Érintő hírportál