Parkot hoz létre az önkormányzat Biharpüspökiben

A mai napig zömmel magyarok lakta Biharpüspöki 1956 óta Nagyvárad egyik városrésze. Talán éppen rendíthetetlen magyar többsége volt az egyik ok, amiért a kommunista rendszer gyakorlatilag semmilyen fejlesztést nem hajtott végre, így még a kétezres évek elején is sok évtizedes lemaradásban volt a város többi részéhez képest, infrastrukturális és minden egyéb tekintetben is.

Az elmúlt években ez a helyzet jelentősen változott, a Bolojan adminisztráció több olyan infrastrukturális fejlesztést hajtott végre (utcák aszfaltozása, közműhálózat cseréje, kiterjesztése) melyek elodázhatatlanok voltak. Biharpüspöki így lassan kezd felzárkózni a város többi részéhez, amiben jelentős része van a Néppárt által Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó személyén keresztül benyújtott javaslatoknak, lobbi tevékenységnek.

Egy park létrehozásának ötlete Zatykó Gyula kezdeményezésére már 2018-ban felmerült, és ekkor az elvi beleegyezés is megszületett. Ez a kezdeményezés régi hiányt pótol, hiszen gyakorlatilag Biharpüspöki Nagyvárad egyetlen olyan városrésze, ahol semmilyen a helyi lakosok által rekreációra használható rendezett zöldfelület nem található. Az ügyben jelentős előrelépés volt a nagyváradi főépítészi hivatal város- és területrendezési bizottságának (CMUAT) augusztus ötödikei ülése, ahol 55 munkálatról tárgyaltak, itt a tervezett biharpüspöki zöldövezet kérdése is napirenden volt. Elhangzott: parkot fognak létrehozni a Mátyás király út (Matei Corvin) és a Templomdomb (Rectorului) utcák kereszteződésében. Az ehhez szükséges területet az önkormányzat bocsátja rendelkezésre.

A park területe nagyjából 2500 négyzetméter lesz, és magába foglal majd egy különböző sporttevékenységekre alkalmas részt is. Magnóliát, hársfát, vadgesztenyét és egyéb fákat és dísznövényeket fognak a parkba ültetni. A pihenésre alkalmas hely körülbelül 1500 négyzetmétert tesz ki, az aktív tevékenységekhez pedig nagyjából 750 négyzetméter áll majd a lakosság rendelkezésére. Utóbbihoz tartozik egy játszótér és egy multifunkcionális sportpálya is. Az ülésen Arina Moș alpolgármester kihangsúlyozta, szeretnék tartani magukat ahhoz az elhatározáshoz, hogy növeljék a város zöldövezeteinek a számát, ezek összterületét. Jelenleg az egy főre jutó zöldövezet 24,19 négyzetméter Nagyváradon, ezt 2023-ig 30 négyzetméterre szeretnék növelni.

Lapunknak Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó elmondta, jelentős előrelépésnek tekinti a park létrehozását, hiszen egy város életminőségének egyik mércéje az egy főre jutó zöldfelület nagysága. Biharpüspöki sem lehet hátrányos helyzetben ilyen tekintetben, hiszen az ott élők is megérdemlik, hogy szép, rendezett természeti környezetben pihenhessenek, sportolhassanak, vagy éppen játszhassanak. Mint elmondta, éppen ezért javasolni fogja újabb park, vagy hasonló jellegű rekreációs zöldfelület kialakítását a városnegyedben, hogy Püspöki ebben a tekintetben is felzárkózhasson a város többi részéhez.

B. B.

Facebook
Érintő hírportál