Zatykó Gyula: A sport erősíti Nagyvárad és Debrecen kapcsolatát

Október 24-én rajtolt el az OrganicaFX Running Nagyvárad- Debrecen Szupermaraton a nagyváradi Szent László térről. Az eseményen a nagyváradi önkormányzatot Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó képviselte, aki átadta Florin Birta polgármester üdvözletét, majd kétnyelvű visszaszámlálása nyomán elrajtolt a verseny.

Délután 14 órakor Debrecenben sajtótájékoztatóra került sor, ahol a szervezők mellett többek között Debrecen alpolgármestere, Barsa Lajos is részt vett. Zatykó Gyula itt hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a két várost az infrastruktúrán kívül, élő kapcsolat is kösse össze. A személyes és intézményes kulturális kapcsolatok mellett a sport is egy ilyen lehetőség, és arra kell törekedni, hogy a fejlődésben lévő nagyváradi sportlétesítményeket, mint például az uszoda, a hamarosan megnyíló sportcsarnok, vagy a leendő focipályára a Debrecennel közösen megszervezendő nemzetközi versenyeken használják a jövőben, erősítve ezzel a két város kapcsolatát.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete

Facebook
Érintő hírportál