Újra beterjesztjük az autonómiatervezeteket!

Mint ismeretes, a bukaresti képviselőház plénuma csütörtökön elutasította (a szenátus plénuma pedig várhatóan pénteken utasítja el)…

Három autonómiatervezetet iktattak a képviselőházban az EMSZ elnökének kezdeményezésére

December 20-án a román képviselőházban iktatásra került – Zakariás Zoltán parlamenti képviselőnek, az Erdélyi Magyar Szövetség…

Évzáró és évértékelő gyűlést tartott az EMSZ Bihar megyei szervezete

A nagyváradi és a Bihar megyei helyi szervezetek képviselői, és meghívott vendégek jelenlétében tartotta meg hagyományos évzáró és…

Hegyközcsatár polgármesteri hivatala is beszáll a vándorbölcsőprogramba

Két vándorbölcsőt adott át 2023. december 14-én, csütörtökön Bíró Ferenc Sándor hegyközcsatári polgármesternek Zatykó Gyula, a…

Jó esély van az EMSZ által benyújtott projektek megvalósulására Nagyváradon

Az Erdélyi Magyar Szövetség helyi szervezetének három javaslata is bekerült az idei nagyváradi részvételi költségvetés második…

December 5-e évfordulóján ismét a magyar baloldallal együtt támadt az RMDSZ

A 2004 december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló, a külhoni magyarság köreiben máig traumatikus emlékű népszavazás…

A szórványmagyarság problémáit csak közösen tudjuk megoldani

A munkacsoport tagjai áttekintették a Kárpát-medencei magyar szórványvidékek helyzetét a népszámlálás tükrében, valamint részletekbe menően kitértek…

Gyertyagyújtással emlékeznek az egykori Olaszi temetőnél

Az elmúlt évek hagyományainak szellemében idén is gyertyagyújtással emlékeznek meg az egykori váradolaszi sírkertben az ott…

EFA-kongresszus volt Strasbourgban

Az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) október 13-14.…

EMSZ-közbenjárásra szűnt meg az évtizedes ivóvízpazarlás Kügypusztán

Az EMSZ helyi szervezete oldotta meg a Kügypusztán a legalább egy évtizede (!) létező csőrepedés, vagy…

Elvitathatatlan Borboly Csaba felelőssége a Békás-szoros elvesztésének ügyében

Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége közleményben mutatott rá a felelősökre a Békás-szoros elvesztésének, azaz Erdélyből…

Az aradi vértanúkra emlékezett a polgári oldal Nagyváradon

Az előző évekhez hasonlóan az Erdélyi Magyar Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács  Szacsvay Imre…

Öt EMSZ projektre lehet szavazni a részvételi költségvetés keretén belül Nagyváradon

Szeptember 18-án kezdődik az online szavazás a nagyváradi önkormányzat által indított idei részvételi költségvetésről, amelybe a…

Nagyon sikeres volt a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata

Egyértelmű siker volt, és csaknem tízezren vettek részt Nagyváradon az augusztus 19–21. között megrendezett Magyar Kulturális…

Visszatér a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi Nagyváradra – Háromnapos programkavalkád augusztus 19-21. között

Államalapításunk ünnepe alkalmából háromnapos programsorozat veszi kezdetét augusztus 19-én Nagyváradon.  A Szent László Egyesület, az Érmelléki…

Állásfoglalás a bodzafordulói magyarellenes provokáció tárgyában

Újabb magyarellenes provokációval szembesülhettek mindazok, akik július végén a nemrég felújított 121A jelzésű Kovászna megyei úton…

Kirándulás Bugacra, az Ősök Napjára

Az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi szervezete egy napos kirándulást rendez, 2023. augusztus 5-én, szombaton Bugacra az…

Feljelentjük a sírgyalázókat, az uszítókat és a tétlen rendvédelmi vezetőket

Az erdélyi magyarok körében jogos döbbenetet kiváltó, hétvégi úzvölgyi temetőgyalázás is bizonyítja: a hatóságok az állampolitikává…

A történelemhamisítás nem vezet megbékéléshez!

Azt követően, hogy Hargita és Bákó megye prefektusa, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíkszentmárton község és Dormánfalva…

Hatalmi szóval próbálja megfélemlíteni politikai ellenfeleit Paptamási polgármestere

A jelek szerint Paptamási RMDSZ-es polgármester megelégelte, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség helyi szervezetének tagjai tényfeltáró…

Virágos Várad: kedden újra akcióznak a városszépítők, másokat is várnak!

A Nagyváradi Városszépítő Egylet és az Érmelléki Gazdák Egyesülete június 27-én újabb akcióval folytatja a Virágos…

Érintő hírportál