Jelképes műemlék épületek újulnak meg Nagyváradon

Két fontos nagyváradi műemléképület, a Kaszárnya-téren található egykori nagyváradi huszárlaktanya lovardája, és a vár Királyfia-bástyájának felújításáról…

Régészeti feltárás miatt áll a munka Bihar körgyűrűjének nyomvonalán

Tavaly október végén kezdődtek el Bihar község körgyűrűjének kivitelezési munkálatai. Az építési területen öt régészeti lelőhelyet…

Kéz a kézben vezeti Szentjobbot az RMDSZ és az AUR

Szentjobb községet a 2020-as helyhatósági választások óta ismét az RMDSZ vezeti, szűk 46%-os szavazati aránnyal, ami…

Csomortányi: Bihar megye költségvetésének 84%-át költik idén beruházásokra

Az idén rekordösszegű befektetési forrásokkal  gazdálkodó Bihar megye költségvetése volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit…

Megint kitömte Bukarest pénzzel az RMDSZ-t

A romániai magyar sajtó egyöntetűen elhallgatta azt, amit egyébként a román média sem vert túl nagy…

Téli táborozáson vettek részt a köröstárkányi cserkészek és vendégeik

A Köröstárkányi Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkész Egyesület szervezésében  immár tizenharmadik téli táborát tartotta  meg az Aranyos…

Tőkés László és Nagy János államtitkár megbeszélése

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Nagy János, a magyar Miniszterelnöki Irodát vezető…

Márciustól ingyen utazhatnak a külhoni magyar állampolgárok a magyarországi közösségi közlekedésben

Jelenleg a Magyar igazolvánnyal Magyarországon belül évi négy utazásra van lehetőség 90 százalékos kedvezménnyel. Március elsejétől…

Megjelent a VÁRAD idei első száma

Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat, a VÁRAD 23. évfolyamának első száma, a 2024. januári…

Évértékelő, évkezdő gyűlés az EMSZ nagyváradi szervezeténél

A 2023-as év eseményeinek értékelése és a 2024-es választási évre való felkészülés jegyében tartotta meg idei…

Fenntarthatatlan látványberuházás az érmihályfalvai uszoda?

A címbeli kérdőjel csupán az újságírói jóindulat jele, hiszen az uszoda körüli gondokról maguk a legilletékesebbek…

Temesvári költő érkezik Váradra

A kortárs bánsági magyar irodalom doyenje, Eszteró István január 13-án, szombaton 16 órától mutatja be legújabb,…

Csomortányi: 2024-ben elővigyázatosnak és bölcsnek kell lennünk, mert nagy a tét

Az elmúlt év megvalósításairól, illetve a 2024-es évre vonatkozó tervekről tartott évnyitó sajtótájékoztatót Nagyváradon Csomortányi István,…

A legnagyobb ajándék az odafigyelés, az egymásra fordított idő

„Csordapásztorok, midőn Betlehemben” címmel Nagyszalonta környéki néphagyományokat idéző betlehemessel járták be advent vasárnapjain és karácsonykor Hegyközcsatár…

Háziorvosi szolgálatot szeretnének a megye minden egyes falujában

Két éven belül Bihar megye minden falujában elérhetővé akarják tenni a háziorvosi szolgáltatást, jelentették be a…

Újra beterjesztjük az autonómiatervezeteket!

Mint ismeretes, a bukaresti képviselőház plénuma csütörtökön elutasította (a szenátus plénuma pedig várhatóan pénteken utasítja el)…

Tőkés László pert nyert a rágalmazóival szemben

A bukaresti román és az erdélyi magyar sajtó egy része már beszámolt arról, hogy a Legfelsőbb…

Három autonómiatervezetet iktattak a képviselőházban az EMSZ elnökének kezdeményezésére

December 20-án a román képviselőházban iktatásra került – Zakariás Zoltán parlamenti képviselőnek, az Erdélyi Magyar Szövetség…

Több érmelléki település is anyagi támogatást kapott a köztisztaság javítása céljából

A Bihar Megyei Tanács a december 13-i rendkívüli azonnali ülésén a képviselőtestület tagjai elfogadták, hogy a…

Tőkés László felszólalása a temesvári népfölkelés 34. évfordulóján

Elhangzott 2023. december 15-én a Temesvári Forradalom Emlékmúzeumában A December 15. – A Román–Magyar Szolidaritás Napja…

Évzáró és évértékelő gyűlést tartott az EMSZ Bihar megyei szervezete

A nagyváradi és a Bihar megyei helyi szervezetek képviselői, és meghívott vendégek jelenlétében tartotta meg hagyományos évzáró és…

Érintő hírportál